front page slideshow

ss-cover seso01 seso02

Miss Groove

17 éves korában kezdett érdeklődni a Dj-k munkája iránt, hiszen akkori baráti társaságában többen próbálgatták zenei karrierjüket. Egyik barátjának hála első lehetőségét az akkori Barbados discoban kapta, két cd lejátszó kíséretében. Akkor még a zenei stílus sem volt kiforrott, amelyben dolgozni szeretett volna. Mivel diákként nem tudta finanszírozni a munkához tartozó felszereléseket, ezért ezt az időszakot két év kihagyás követte. A szünet után elhatározta, hogy technikája tökéletesítése érdekében beiratkozik Budapestre egy Dj tanfolyamra, és a cd-ket bakelit lemezekre cseréli.
Közben csak baráti összejöveteleken volt lehetősége tudása kibontakoztatására. Az iskola végeztével, akkori párjával elhatározták, hogy karrierjük építése érdekében létrehoznak egy saját rendezvény sorozatot mely a Pascal Night nevet kapta, ahol a Techno adta az irányadó stílust. Az első alkalomra Sopronban a Hangár Music Gardenben került sor, amely nagy sikernek örvendett. A folytatásban több város és falu discojába is ellátogattak. Az idő előrehaladtával és a bulik eredményeképpen egyre több kapcsolatra tett szert. Mivel a rendezvények szervezése sok időt felemésztett, ezért úgy döntött abbahagyja és minden energiáját a zenélésre fordítja. Az ismeretségeknek köszönhetően egyre több meghívás érkezett, az ország több pontjára is: Eger, Debrecen, Pécs, Kiskunfélegyháza, Fertőd, Sárospatak, Győr, Budapest, Szombathely… Ezek a sikerek hozták meg a külföldi fellépések lehetőségeit is amelyek Szlovéniára (Maribor) és Horvátországra (Darda, Osijek), Ausztriára (Wien) vonatkoztak. Az elmúlt évek folyamán neki látott önálló dalainak megalkotásán, így teljesen kialakult egy sajátos hangzásvilág. Ezek a dalok csupán egy célból készültek a közönségnek, hogy minél több örömöt nyújtsanak és feledtessék a mai világ nehézségeit…
A 2010-es évben elkészült első demo album anyaga, Sounds In My Head néven, amely 2011 április elsején megjelent a Purple Gate Recordings kiadásában (Beatport, Juno download). Ebben az albumban szereplő Airport nevezetű saját alkotása mely az Észt Echowidemusic Recordings gondozásában került kiadásra, bekerült a top 100 legjobban értékesített dalok közé.
Az egyre gyakoribb felkérések eredményeképpen 2011-ben bekerült a magyarországi 100 legjobb dj-k listájára (topdj.hu) ahol a 44.-ik helyen végzett a közönség szavazati alapján. 

 

Music